Haloka mindenki!
Fanni kapitány újra a fedélzeten van, megújult erővel (és laptoppal) tért vissza. Ennek örömére bepötyögné ide azt az érzéskavaládot, ami most benne van.
Kezdjük azzal, hogy az egész ballagást első sorból végigröhögtem, mivel van egy túlsúlyos osztálytársam (aki mellesleg mellettem ült), akit az igazgató néni porig alázott egyetlen egy ártatlan mondattal. "A fiúk pedig szerettek kicsirakást játszani, amiben nem örültek annak, hogy az XY* volt legfelül." Sajnáltam is szegényt, de nevettem is. Egész ünnepségen. Végig.
-Mielőtt valaki nekem rontana, tőle is bocsánatot kértem közben és nem rajta nevettem, hanem a mondaton.-
Énekkaros lévén én is beszálltam az osztályfőnöknek szánt meglepetésbe, ami annyi volt, hogy Máté Péter Egyszer véget ér... c. számát énekeltük el. Ehhez is van természetesen megjegyzésem, szombat óta olyan náthában szenvedek, mint mások még tavasz elején sem. Képzelhetitek, milyen nagy sikert arathatott a negyedik mikrofonnál álló szőke...
A "krássom" rengetegszer engem nézett, párszor a szemembe is, amitől én rosszul vagyok, ezt sem kell szerintem részleteznem.
Visszatérvén az osztályba, megálltunk a legjobb barátnőmmel a padunk mellett, miközben az SZM képviselők ajándékot adtak az osztályfőnöknek, mi felfedeztük a márciusi óriási rajzórai kólarobbanás maradványait.
A hangosítás amúgy is valami borzalmasan kivitelezhető a tornatermünkben a hátsó fal hangvisszaverése miatt, még az orrhangom is tett erre egy lapáttal, szóval a szöveges műsor sem lett életem legszebb élménye.
A történet bemutatásáról ennyit, jöhet a belső én.
Jelenleg itt ülök a gép előtt és csak ürességet érzek.
Egyáltalán nem tudtam felfogni ezt az egészet még, magamat ismerve szeptemberig nem is fogom. Olyan furcsa érzés van bennem, mintha hiányoznának ezek a retardáltak és a hülyeségeik. Csak három napja nem hallgattunk tradicionális ruszki rappet a táblán, miközben az ügyeletes tanár üvölt be az ablakon, hogy "Megint ki nyúlt a géphez?", valaki az összetört szekrényt gyűri még tovább, valaki pedig éppen haldoklik valamelyik asztal alatt, mert nekiment egy padnak.
Csak
Hiányoznak
Már most
Ennyit akartam
Amúgy a közeljövőben tervezek feltenni két novellát is ide, de még dolgozom rajtuk.
A kötő-, gondolatjeleimmel még gondban vagyok, oksi?
*:nem szerettem volna leírni a valódi nevét
xxF
Idézőjel
2017. június 16., péntek
2017. február 3., péntek
Első bejegyzés, valami köszönő szerűség
Sok szeretettel köszöntelek eme blogon, melynek témája, lényege még előttem is titok.
Nincsenek világmegváltó terveim, ami azt illeti, semmilyen tervem sincs. Lehet, hogy egy rendszeresen új, nem mindennapi bejegyzésekkel, érdekességekkel frissülő blog, de az is lehet, hogy egy tumblr szerűen megalkotott, a pillanatnyi kedvem szerint összecsapott valami sül ki belőle. Még én sem vagyok vele pontosan tisztában.
Szeretnék éppen eszembe jutó gondolatokat, novellákat, gondosan kidolgozott témákat mutatni nektek, bár a lustaságomról, a szenilitásomról, és a nehezen érthetőségemről vagyok híres.
A címválasztásról zenghetnék ódákat, hogy minek a jelentése, miért illik ide, milyen varázslatos köd lengi be, de nem szeretnék hazudni. Miközben csináltam ezt a nagyon egyedi dizájnt, beszélgettem egy osztálytársammal, és elküldtem neki véletlenül egy idézőjelet.
Hűha, fogalmam sincs, hogy mit kéne még elmondanom. A későbbiekben minden bizonnyal engem is jobban megismertek, szóval magamról nem szeretnék itt beszélni, ezzel a dologgal (a blog szót túl sokszor használtam már) kapcsolatban pedig minden lényeges dolgot elmondtam.
Remélem nem az lesz a sorsa ennek is, mint két másik történetes blogomnak, hogy egy idő után inkább töröltem a francba, mert felhúztam magam valamin, és ha magamnak is írogatok – amit ha őszintén bevallunk, egyik "blogger" sem szeretne, köztük én sem –, nem lesz annyira borzalmas.
Ez a kis szövegecske pedig olyan befejezetlennek tűnik nekem, szóval a végére inkább leírom ezt a mondatot.
Nincsenek világmegváltó terveim, ami azt illeti, semmilyen tervem sincs. Lehet, hogy egy rendszeresen új, nem mindennapi bejegyzésekkel, érdekességekkel frissülő blog, de az is lehet, hogy egy tumblr szerűen megalkotott, a pillanatnyi kedvem szerint összecsapott valami sül ki belőle. Még én sem vagyok vele pontosan tisztában.
Szeretnék éppen eszembe jutó gondolatokat, novellákat, gondosan kidolgozott témákat mutatni nektek, bár a lustaságomról, a szenilitásomról, és a nehezen érthetőségemről vagyok híres.
A címválasztásról zenghetnék ódákat, hogy minek a jelentése, miért illik ide, milyen varázslatos köd lengi be, de nem szeretnék hazudni. Miközben csináltam ezt a nagyon egyedi dizájnt, beszélgettem egy osztálytársammal, és elküldtem neki véletlenül egy idézőjelet.
Hűha, fogalmam sincs, hogy mit kéne még elmondanom. A későbbiekben minden bizonnyal engem is jobban megismertek, szóval magamról nem szeretnék itt beszélni, ezzel a dologgal (a blog szót túl sokszor használtam már) kapcsolatban pedig minden lényeges dolgot elmondtam.
Remélem nem az lesz a sorsa ennek is, mint két másik történetes blogomnak, hogy egy idő után inkább töröltem a francba, mert felhúztam magam valamin, és ha magamnak is írogatok – amit ha őszintén bevallunk, egyik "blogger" sem szeretne, köztük én sem –, nem lesz annyira borzalmas.
Ez a kis szövegecske pedig olyan befejezetlennek tűnik nekem, szóval a végére inkább leírom ezt a mondatot.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)